Nimród ezúttal sem akarta túlbonyolítani a helyszíneket, ugyanis egy pár városi és házon belüli jelenet után egy elhagyott gyártelepre kerülünk, ahol lényegében az egész sztori zajlik majd. Már-már védjegyévé is válhat ez a zárt helyszín, hiszen a Kontroll végig egy metróaluljáróban, Az elhagyott szoba pedig egy (bármilyen meglepő) szobában játszódott. Ezzel nem is lenne gond, hiszen a Kontroll élvezhető volt (igaz lehet csak azért mert mindenki átérezte a hangulatot, vagy felismerte a helyszíneket), viszont ami Az elhagyott szobában is még működött, az talán itt kicsit befuccsolt.

 

A sztori hat biztonsági őrről szól, akik évek óta keményen dolgoznak és nem mellesleg élet-halál harcot vívnak nap mint nap, hogy megvédjék azt a rengeteg pénzt, amit szállítanak. Az ő brigádjukhoz csatlakozik egy fiatal újonc, akinek az apja is biztonsági őr volt és az egyik veteránnal szinte testvéri viszonyban is van. Az ő beavatása/vizsgája után, azonnal a mélyvízbe dobják. Egy 42 millió dolláros szállítmányt kell elfuvarozniuk. Ekkor jön az ötlet, hogy miért ne tennék el maguknak a pénzt, hiszen náluk jobban talán senki nem ismeri a rendszert és akár életük végéig boldogan élhetnének. Az újonc Ty-t is sikerül belevenni a buliba, így tehát eljutunk majd a lepukkant gyárhoz.

 

 

Nekem kicsit hiányos volt az a rész, ahogyan végig akarták ezt csinálni. Maga a magyarázat körülbelül annyi volt, hogy elmennek, lepakolják a pénzt és továbbállnak. Talán ez ilyen szinten kicsit kevés és elég hihetetlen is. Viszont akkor ne ragadjunk le ennél, hiszen ha minden úgy ment volna, mint a karikacsapás, mi értelme lett volna elkészíteni a filmet?

Az egyik feltétele Ty-nak a bulihoz az volt, hogy senkinek sem esik baja. A probléma itt adódik majd és ezzel meg is pecsételődik a sorsa mindenkinek. Ahogy haladunk előre a cselekményben, egyre biztosabbá válik, hogy ebből nincs menekvés.

 

Nimród most duplán zárta be szereplőit. A nagy gyáron belül az egyik kocsiba is, így kialakítva két helyszínt egy helyszínen. A film lényegét nem is maga a lopás és annak menete adja (mint például a Belső emberben), hanem inkább a lélektaniság. Azt mutatja meg benne, milyen folyamatok zajlanak le a személyekben, amikor a tervet keresztbe húzzák. Ezzel klasszikusan két részre el is osztja a karaktereket: a jók és rosszak oldalára. A jók természetesen azok akik megbánják az egészet, vagy éppen nem is voltak benne, csak a munkájukat végeznék, a rosszak pedig azok, akik azzal magyarázzák kapzsi tettüket, hogy a pénzt úgyis ellopta volna valaki, hát miért ne előzzék meg őket?

 

Találhatunk érdekes megoldásokat, amik annak ellenére működnek is, hogy kis területen kellett megoldani az egészet de ezt A fülke óta már tudjuk. Viszont az kétségtelen, hogy a jól vázolt és érdekesnek tűnő alapsztori után már egy akciófilmes kliséhalmaz kerül elénk. A baj ezzel csak annyi, hogy ez akciófilmhez kevés, és ugyanannyira nem elég a drámához sem.

 

 

Columbus Short, aki az ellenszegülő Ty-t alakítja egész hihetően lázadozik, és tesz keresztbe a többieknek, Laurence Fishburne viszont alig csinál valamit (azon kívül, hogy néha próbálja leverni az ajtót tartó szegecseket), Jean Reno azok után, hogy mond kb két mondatot elmegy ’kocsikázni’ és majd csak a végén tér vissza. Matt Dillon talán az, aki átmegy egy kis jellemváltozáson és az elején levő szerethető rablóból ellenszenves gyilkos lesz.

 

Sajnos a filmet megmenteni nemhogy nekem, a kritikusoknak sem sikerült, egyedül talán A.O. Scott (a New York Times kritikusa) dicsérte, aki azt találta pozitívumként, hogy ez a film mai brutális, gyilkolászó (Törvénytisztelő polgár) mozikkal ellentétben „rendelkezik lelkiismerettel és lélekkel”. És jobban éreztetik benne az emberi halálok súlyát. Nem tudom, hogy ezt mennyire lehetett érezni de ha a ’Hős’ Ventimigliára (is) célzott vele, akkor azt inkább viccesnek, mint komolynak gondolnám. Talán Scott mondataival fejezném is be, aki szerint: „Antal filmje egy szégyentelen B-film: egyszerű, brutális és néha ügyetlen, de távolról sem ostoba és egyáltalán nem rossz.”

5/10