Szinte napra pontosan 12 évet várt a világ James Cameron legújabb meséjére, és ami mindkét esetben igaz, a kasszasiker nem rekordkezdéssel indult. Beletelt pár hétbe, mire a hisztéria világméretűvé dagadt, az első csoportnyi hírvivő pedig telekürtölte a nyomtatott és az online felületeket, nem beszélve a személyes társalgásokról, s mindez oda vezetett, mindenki látni akarja a filmet. S ahogy az lenni szokott az ilyen nagyvolumenű világsikereknél, teljes megosztottság figyelhető meg. 

 A történetet nézve nem egy filmtörténeti klasszikust lát az ember, mert ahogy azt sokan sok helyen megírták, a Pocahontastól a Farkasokkal táncolóig szinte tucatnyi (ha nem több) film foglalkozott a bennszülötti lét megszűnésével a civilizációnak köszönhetően. Zömében a keresztény/nyugati civilizáció volt az, aki romba döntötte az őslakosok mikrokörnyezetét, saját, fejlettnek hitt/tartott/vélt életkörülményeit, életminőségét és színvonalát megteremtendő az adott tájon. A másik merítési alap az inváziós sci-fi zsánere, amint már a Föld is számtalan olyan filmben volt áldozat, ahol a fejlett földönkívüliek megjelentek, majd kizsákmányolni óhajtották a megszállt bolygót (ld. például Függetlenség napja). A lényeg, vagy inkább a csöppnyi egyediség Cameron történetében az, hogy a megfelelő és könnyen fogyasztható sztoriban tökéletes arányokban keverte a két zsánert, cseppnyi kétséget sem hagyva a kétkedőknek, dramaturgiailag a világ talán legjobb rendezője, és nem csak az anyagiak ismeretében, hanem a filmutóéletét (rajongók elismerései) tekintve is.

 Adva van egy hold, a Pandora. Ezen a bolygón tökéletes harmóniában és biológiai összeköttetésben élnek a különféle állatok és a humanoid őslakosok, a Na'vik. Ebbe a Paradicsomba rondít bele az emberi faj, amelyet a kapzsi bolygóközi multinacionális vállalat megjelenése egy bányászati csatatérré változtatott. A katonák körében megvetett kis tudóscsapat azonban békés megoldást igyekszik találni a problémára, melynek kezelésére megalkották az Avatar-testeket, a félig emberi, félig Na'vi testet, melyhez csatlakozva egyrészt saját környezetükben képesek megfigyelni a Pandora minden egyes szegletét, másrészt bizalmat próbálnak ébreszteni és majdan táplálni az őslakosokkal. Egy ex-katona, Jake Sully amolyan beugró-szerepet kap, diplomás kutató bátyja halálával megnyílik számára az út, hogy átvegye annak feladatait az Avatar-programban. Ahogy azonban lenni szokott, hősünk meghasonulni kényszerül, a sérült gerinc helyreállításáért cserébe kikotyogja a műhelytitkokat Quaritch ezredesnek. A csodás pandorai élővilág és még inkább a Na'vik egyik hölgytagja, a leendő ca'hi (vallási vezető) Neytiri személye rabul ejti szívét.

 Igen, a már említett filmek, mint történeti alapok erős szájízzel köszönnek vissza, azonban aki szórakozni indult a moziba, le lesz nyűgözve. Hogy nem egy életre, az csak az állandó technikai fejlődés okán nem jelenthető ki. Azt azonban senki sem vitathatja, varázslatos faunát teremtett az egész stáb. Érezni, amint az egész bolygó él, együtt rezdül, szinte szétveti az éltető energia, Ejva ereje. Ez a mindenhol és mindenben megtalálható neuro-bioluminens kapcsolat az, amely a hely valódi értékét adja, nem pedig a csodás ásvány, az unoktánium, melyért a földi ember félretesz minden józan érvet. Ahogy azt jól sejti az olvasó, jelen ponton egyfajta fricskát kap az egész emberi gyarmatosítás, mely gazdaságilag mind a mai napig tart. A kőolaj, a gyémánt, az arany szimbóluma esetünkben az unoktánium, az afrikai, a teljes amerikai kontinens, ázsiai és ausztrál őslakosok pedig a lelkét adják a Na'viknak. Egyfajta háborúellenes öko-tanmeseét láthatunk high-tech sci-fi keretein belül, ami a műfaji keveredések ellenére igenis működik, ha figyelembe vesszük, milyen követelményeknek kellett megfelelnie minden idők (talán) legdrágább filmjének.

 Szereplőit tekintve a legtisztább alakítás a Jake-et megformáló Sam Worthingtoné, aki már a Terminátor: Megváltásban is bizonyított (igaz, onnan csak ő egyedül). A Neytirit alakító Zoe Saldana jelen esetben sokkal inkább karakterét adta a szerepnek, de mi tagadás, a leginkább ösztönös Na'vi éppenséggel Neytiri.

 Az a fajta technológiai fejlesztés, melyet Cameron a titanicos mélytengeri dokumentum-filmjei miatt is végzett, végre meghozta gyümölcsét. Olyan tökéletesen éles, szikrázó és realista 3D és CGI-technológiát látunk (amely nem animált, hanem motion captured, vagyis a színészek mozgása van átültetve a CGI-karakterekre), amely évekre, évtizedekre meghatározhatja a filmkészítés technikai alapjait. Mint ahogy azt már tudjuk, több filmet is 3D-be ültetnek át (Titánok harca, Harry Potter), vagy több készülő projektet is ennek a technológiának a felfejlesztése miatt már így kívánnak leforgatni. Nem szabad elfelejteni azonban, attól, hogy tökéletes a képi világ, még nem érdemes beülni a rosszabb filmekre. De tény, elindult a 3D-hullám a stúdiók körében.

 Ahogy az lenni szokott, a díjátadók farsangi szezonjában, a film máris besöpörhetett pár szobrocskát. A Golden Globe-on (Hollywood külföldi szakújságíróinak díja) a legjobb film és a legjobb rendező díját tehette zsebre, míg máshol a jelölti listában található meg. Nagy versenyt fut Cameron alkotása exneje, Kathryn Bigelow háborús filmjével, A bombák földjén című alkotással, mely szintúgy termeli a díjakat és jelöléseket. Hátravan még a BAFTA (Brit Filmakadémia) díjátadója, valamint az Oscar. Ugyan zseniális látványvilágú és klasszikus alaptörténetű filmről van  szó, nem vitás, vannak jobb és erősebb filmek mind a két mezőnyben.

8/10

mindazoknak, akik egy kisebb technikai háttérutazásban is részt vennének, íme egy kis 22 perces videó (tuti BluRay-extra lesz)