Megrázó és erőteljes filmmel fogunk szembekerülni, ha az Ajami című drámára esik választásunk, azonban ez kifizetődő, hiszen egy olyan alkotással találkozunk, mely hihetően mutatja be a muszlimok, zsidók és keresztények közti ellentéteket, kultúrális keveredéseket és emberi konfliktusokat.
A film rendezői, Scandar Copti és Yaron Shani, mindketten elsőfilmes rendezők, s a forgatókönyvet is ők írták. Nagyon megkapóan nyúltak környezetükhöz és emberi sorsokon keresztül mutatják be, hogy milyen vészterhes és meglehetősen nehéz azon emberek sorsa, akik ebben a világban élnek. Maga a film Jaffa városában, annak is Ajami elnevezésű negyedében játszódik. A rendezők maguk is a filmben látható környezetben, helyszíneken nevelkedtek, így az ő kamerájukon keresztül hiteles, első kézből származó mozgóképes információkat nyerhetünk. Scandar Copti pedig az egyik karakter megszemélyesítését is vállalta, ugyanis ő alakítja a filmben Binj-t.
Az alkotás a Tarantinónál is jól ismert fejezetre tagolást alkalmazza, s összesen 5 kisebb részből áll egésszé a film. Még egy Tarantino hatás az időbeli ugrálások alkalmazása. Nem azt mondom, hogy Quentin előtt nem voltak fejezetre tagolt, vagy éppen eltérő idősíkokon mozgó filmek, de ez a kettőség leginkább az ő filmográfiájára jellemző a nem is oly távoli ’90-es évektől, így az összehasonlítás már nem annyira tárgytalan.

Ez az alapszituáció, de persze időbeli váltásokkal van fűszerezve, sok jelenet csak egy későbbi fejezetben nyer teljes értelmet és az egyes fejezetekben mindig más és más a központi karakter. A 3 testvér kálváriája mellett megismerkedhetünk a tehetős Binjjel, akinek palesztin származása ellenére zsidó menyasszonya van, valamint egy másik fontos karakter lesz Dando, a zsidó rendőr, aki elveszett testvérét próbálja megtalálni minden erejével. A karaktereket a legtöbb esetben amatőr színészek alakítják és határozottan jól szerepelnek, a zene pedig végig nagyon masszívan illeszkedik a mű világához.

A dráma végig lendületesen működik, a film nem válik unalmassá, habár sokszor igen lassú folyású, mégis nagyon hiteles képet ad az egymás mellett élő, mégis igen különböző kultúrájú és világképű emberekről, s ebbe a tragikus emberi sorsokat is megfelelően interpretálták.
8/10
vetítik: Grand Café Szeged
Utolsó kommentek