Mint azt sokan, sok helyen megtették már...
Van két film, melyet igen vár az emberfia itt Magyarországon is. Na jó, az egyiket ténylegesen sokan, ez pedig nem más, mint a 22. Bond-film, a Quantum of Solace alcímű fejezet. Ennek fordításával kezdeném a problémázást. Ugye, mindenki tudja, magyar alcím A Quantum csendje... ezen a ponton akár el is dobhatjuk az itthoni nyelvvizsgáinkat, mert ugyebár ma már lassan takarítói munkakörbe is kérnek valamilyen nyelvvizsga-bizonyítványt. Erre fel jelen esetben a fordító arra sem vette a fáradtságot, hogy magyarosítsa a Quantum szó írását a honi környezetben otthonosabban, de nem oly kényelmesen mozgó kvantum szó írására. Tettét képes volt fokozni, ugyanis a birtokosjelzős szerkezetet figyelmen kívül hagyta, mikor a Quantum csendjét fogadtatta el a forgalmazóval, ahelyett, hogy a Nyugalom/megnyugvás pillanatai, ehelyütt ildomosabb fordítását eszközölje.
A másik, már kevesebbek által várt film, a Coen-fivérek által komoly sztárgárda szerepeltetésével levezényelt krimi-komédiája, a Burn After Reading is a honosítói asztalon vérzett el. A magyar keresztségben Égető bizonyíték címet elnyerve indulhat az év gagyi fordításáért. Ennyire komoly mellényúlások egész sora sorakoztatható fel a honi magyarítási szükségérzet produktumait illetően, mert még mindig úgy érzik, akkor megy be több ember a moziba, ha vagy erőszakkal lefordítjuk a címeket, vagy egyéb esetben szó szerint kiegészítő címet adunk nekik, mert különben nem érti meg az egyszerű magyar, hogy mit is néz.
Az igazi probléma ott keresendő, hogy a kései bemutatók, warezos szárnyalások és magas jegyárak ördögi Bermuda-háromszögéből ezáltal sem szabadulnak a forgalmazók, azaz ezeknek köszönhetően egyre kevesebb ember fog jegyet váltani arra, hogy szélesvásznon, sokadmagával tekintse meg a soron következő filmet, amit egyébként havertől hetekkel, hónapokkal, extrém esetben évekkel korábban is beszerezhet, és egyéni lehetőségektől függően a gép monitorja előtt gubbasztva, vagy otthoni nagytévé előtt, dvd-lejátszóról is megnézhet.
A borzalmasan kapkodós és olykor szakmai hozzá nem értés jeleit mutató honi forgalmazás szinte csak vergődik, a mozitermek megannyi alkalommal csak konganak, tucatnyi néző sincs olykor a teremben, az igazi mozijáró fiatalság havi 1-2 alkalomnál többet nem nagyon engedhet meg magának anyagilag, sokszor gyatra felhozatal mellett igazi értékek sikkadnak el a semmibe, szinte csak sunnyogva kiadott dvd-lemezek formájában jutnak el a közönséghez. Oly mértékű válságban van a filmforgalmazás a hazai berkekben, melyet még a benne mozgók sem nagyon akarnak beismerni. Évente százmilliók, milliárdok mennek el állami támogatásként filmekre, melyek költségeik töredékét képesek csak visszatermelni, már ha egyáltalán termelnek hasznot. Félre ne értse senki, nem vagyok én a magyar film ellensége, de ismerjük be, legsikeresebb filmjeink is csak veszteséget termelnek, megközelítőleg sincs olyan érdeklődés és mozilátogatás, hogy akár csak megtérüljön a beléjük fektetett pénz. A gyártóstúdiók működési költségei egyenesen homályba vesznek, mert elnyelik az állami hozzájárulást, megannyi szponzor révén elvergődik a film a moziforgalmazásig, de a későbbi televíziós bemutatás és dvd-forgalmazás által elért bevételek sem elegendőek a ráfordított anyagiak kinullázására, nemhogy a szakmai és személyes hozzájárulások kiegyenlítésére.
Megoldást javasolni nem érdemes addig, amíg átfogó elemzés és áttekintés nem készül az iparágban, mert bizony, ez még itthon is iparágnak számít. Csak azt nem értem, kinek érheti meg ennyire, hogy erőn és anyagiakon felül a józan ész diktálta követelményeket sem támasztja munkássága terén. Hasonlóan veszteséges gyártási folyamat esetében már réges-régen csődeljárás alatt állnának vállalatok, nem pedig ontanák magukból az újabbnál újabb és egyre kevésbé nézett kópiák egész sorát.
Utolsó kommentek