A filmmel kapcsolatban kétféle zenei album várható. Az egyiken a filmben felcsendülő ismert dalok lesznek, a másik pedig a hivatalos filmzene. Persze mindez csak az Egybesült Állmokra lesz igaz.
Mindkét album a filmmel egy időben lesz kiadva, március 3-án, egyszerre cd-n és online is, a bakelit-verzió pedig március 17-én jön ki. Tartalmazni fogja Bob Dylan Desolation Row című számánk átiratát is, a My Chemical Romance előadásában. Emellett olyan neves előadók dalai is hallhatóak lesznek, mint Nat King Cole, Simon & Garfunkel és Janis Joplin, olyan kontextusban, ahogy azt korábban elképzelni sem lehetett volna.
A szerzői albumon már a zeneszerző-előadó Tyler Bates művei hallhatóak, akit maga a rendező, Zack Snyder kért fel a munkára.
Azonban ezzel még nincs vége, március 24-én kerül kint boltokba egy olyan, elsősorban gyűjtőknek szánt kiadvány, mely magába foglal egy 7 darabból álló, kétoldalú fotógyűjteményt, melynek egyik oldalán a filmbeli karakter, a másikon pedig a képregény-karakter látható. Emellett a már említett My Chemical Romance-szám és 13 Tyler Bates-dal hallható a mellékelt hanganyagban.
S végül, ugyan január 27-től rendelhető, de kereskedelmi forgalomba csak március 3-án kerülő rajzfilmsorozat, mind a 12 résszel. Blu-ray-lemezen, extra dvd-melléklettel szállítva csak 34.99$, míg a kétlemezes normál dvd-kiadás 29.98$.
Utolsó kommentek