Minden Alkonyat-rajongónak jó hír, hogy előjegyezhető a 2.kötet, az Újhold. Várható megjelenés április 23. után. Emellett meg kell említeni, hogy még januárban indult a pletyka, miszerint Dakota Fanning is játszana az említett kötet megfilmesítésében. Mostanra már hivatalos, hogy szerepet kapott a filmben, ő játsza majd Jane-t, az angyali külsővel megáldott vámpírt, aki a Volturi nevű szervezetnek dolgozik.
A forgatás valamikor márciusban indul, amerikai bemutató egyelőre 2009. november 20.
A Watchmen nyitányának pénzügyi adatai.
Az éjféli premiervetítések összesen 4.5 millió dollárt hoztak, míg a nyitónapon összességében 25 millió felett termelt. Minden idők 8. legjobb képregényes rajtja, inflációt nézve megelőzte a 2000-ben bemutatott első X-Men filmet, valamint a 2003-as Hulkot is. Azonban sokkal nem szárnyalta túl az eddigi Moore-adaptációk bevételét, de még csak az első napon vagyunk túl.
R besorolású filmeknél a lista 5. helye a filmé, sorrendben a Mátrix: Újratöltve, 300, Szex és New York és a Passió után.
Utolsó kommentek