Duncan Jones első nagyjátékfilmje, melyet az év folyamán a különböző fesztiválok közönsége és zsűrije már láthatott, igen nagy elvárásokkal néz majd szembe. A moziforgalmazás lassacskán beindul, hiszen a limitált bemutatókon már túl van. A film sztorija is Jones műve, forgatókönyvvé Nathan Parker gyúrta át.
A történet a Holdon játszódik, ahol egy űrhajós (Sam Rockwell) tölti ki 3 éves szerződését, mely szerint a Földön oly nagyon szükséges hélium-3 nevű üzemanyag lejuttatásáért felelős. Egyetlen társa egy számítógép, GERTY (hangja Kevin Spacey), azonban a magány közepette halucinációk kezdik gyötörni főhősünket. Eközben egyre inkább erősödik benne a honvágy, hogy viszontlássa feleségét és gyermekét. Egy baleset következtében azonban kénytelen átértékelni mindent, amit addig gondolt vagy igaznak vélt magával és a valósággal kapcsolatban.
A film kapott két új posztert, mely talán az eddiginél is jobban kifejezi a film igazi lényegét.
Utolsó kommentek