Az augusztus 25-i nap azért is lehet élvezetes a Tim Burton filmeket kedvelő közönségnek, mivel ezen a napon három Burton alkotás is megjelent hazánkban DVD-n, magyar szinkronnal. Ez a 3 film a Pee Wee nagy kalandja (1985), a Beetlejuice (1988) és jelen irományunk alanya, a Támad a Mars! (1996).
Tim Burton korunk egyik legkiemelkedőbb rendezője, hatalmas rajongótáborral rendelkezik, ami nem is csoda, hiszen egyre csak felfelé ívelő karrierje során jobbnál jobb mozgóképekkel örvendeztette meg a nagyérdemű közönséget, s nemcsak anyagilag sikeres, hanem minőségi, művészi mozikat rendezett, melyekbe saját groteszk, sötét világát is többnyire adaptálta.
Filmjeiben általában akad némi „homage”, tisztelgés valamely személy, vagy akár filmes műfaj előtt, s saját gyermekkorából is szokott meríteni a mester. Így a Vincent (1982) című animációs rövidfilmje tulajdonképpen homage Vincent Price-nak (Ő is narrálta a kisfilmet), a Frankenweenie (1984) a Frankenstein filmeknek állít emléket, az Ollókezű Edward (1990) című művében szülővárosát „örökíti” meg, míg Edward karakterét már gyermekkorában elképzelte. (Ebben a filmben szerepel Burton egyik példaképe, a már említett Vincent Price is, akinek ez a szerep volt az egyik utolsó munkája.) Ed Wood (1994) című alkotásában pedig a világ legrosszabb rendezőjének kikiáltott Edward D. Wood Jr. életét dolgozza fel, melyben Lugosi Béla karaktere is megjelenik (akit a vásznon Martin Landau formált meg, s alakítása Oscar díjat hozott neki), valamint a film tisztelgés Tim gyerekkori kedvenc műfajai, az ’50-es, ’60-as évek alacsony költségvetésű sci-fi és horror filmjei előtt is. Így elérkezünk az 1996-os esztendőhöz, amikor is bemutatásra került a Támad a Mars!, ami egyértelműen egy homage-a és hibridje az ’50-es évek sci-fijeinek és a ’70-es évek ún. „all-star” katasztrófafilmjeinek. Ezen műfajok megjelenésében a hidegháború és az űrkutatás is igen nagy szerepet játszott.
Ez a hibridizáció úgy valósul meg, hogy míg a film a ’90-es években játszódik, addig a teljes cselekmény és a hangulat megidézi az ’50-es évek sci-fijeit, (a filmben látható, az amerikai hadsereg által használt gépek és járgányok pedig mind az ’50-es évekből valók, de még a katonák egyenruhája is) valamint a felvonultatott sztár-parádé és a műfaj biztosítja az „all-star” katasztrófafilm jelenlétét is. Ám a megidézés mellett, vagy mondhatnánk inkább azt is, hogy azt háttérbe szorítva, inkább ezek karikatúrája és a groteszk humor kap nagyobb szerepet.
A történet végtelenül egyszerű. A Földet megtámadják a marslakók, akik arra készülnek, hogy leigázzák bolygónkat annak ellenére, hogy a világunk (amit itt leginkább az USA képvisel, mint a legtöbb ilyen filmben) tárt karokkal, békésen fogadja őket. A marslakók persze lóvá tesznek bennünket és jót röhögnek a diplomáciai üzeneteken, s elkezdik az emberiség módszeres kiirtását. És ha a diplomácia nem segít (és itt idézném Decker tábornok idevágó sorait a filmből: „Fogalmuk sincs az egészről! Liberálisok, entellektüelek, békepártiak…idióták!”), akkor keményebb, tökösebb eszközökhöz kell folyamodni, ám a felsorakoztatott katonai arzenálból is gúnyt űznek az idegenek, hogy így a film vége még groteszkebb, humorosabb lehessen, már ami a marslakók ellen bevetett hatásos „fegyverre” vonatkozik.
Az alkotás egyébként teli van fricskázó jelenettel, mely a kor filmjeire és a társadalomra is egyaránt vonatkozik, így téve groteszkül humorossá a végeredményt. Több helyszínen egyszerre több karakter sorsát is végigkövethetjük, mint például Washington, vagy éppen Las Vegas. A film nagyon hangulatos, élvezetes, ehhez a kiváló színészek, a látvány és a zene is maximálisan hozzájárul.
Nem véletlenül nevezhetjük a filmet „all-star”-nak, ugyanis nem mindennapi casting-ot láthatunk a vásznon. Csak a teljesség igénye nélkül: Jack Nicholson (mindjárt két szerepben is) Glenn Close, Anette Bening, Pierce Brosnan, Sarah Jessica Parker, Michael J. Fox, Danny DeVito, Tom Jones (ő saját magát alakítja), Natalie Portman, Martin Short, Jack Black. Mind egytől egyig kiválóan hozzák karikatúrisztikus figuráikat.
Kezdetben stop-motion technikával akarták megjeleníteni a marslakókat, de utána a CGI mellett döntöttek, s a munkálatokat az ILM végezte, így a film még mai szemmel is bőven nézhető, ha a speciális effekteket vesszük számításba. (Érdekességképpen a csontvázak azért zöldek és pirosak, mert a film 1996 karácsonyának tájékán startolt, valamint Burton már szerepeltetett ilyen csontvázakat a vásznon, méghozzá a Beetlejuice-ban.) A film zenei aláfestését pedig ismét Danny Elfman végezte, aki nagyon hangulatos és az ’50-es évek sci-fijeihez méltó, azt megidéző, mégis újszerű muzsikát komponált.
A DVD lemezen semmiféle extra nem található, csak azt lehetne megemlíteni, hogy ezúttal magyar hangsáv is található a korongon, így végeredményben nem biztos, hogy annyira megéri az árát.
Tim Burton ezen filmje véleményem szerint hangulatos, humoros, groteszk és végtelenül üdítő alkotás, amely ugyan hazájában nem lett olyan sikeres, hiszen a film bemutatása után nem sokkal jött ki a Függetlenség napja (1997), de más országokban nagyon szépen teljesített, s egyszer mindenképpen érdemes végignézni. Burton rajongóknak pedig egyenesen kötelező!
8/10
Utolsó kommentek