Bemutatkozott Szegeden is a Werk Akadémia, annak is a Filmakadémia része. A mostani hallgatók vizsgafilmjeivel ismerkedhettek a látogatók, amelyeket Réz András megnyitója előzött meg. Amint azt az ismert esztéta elmondta, nem a filmkészítés élvezeti értékét domborítják ki képzésük során, hanem a filmkészítés szakmai, csapatmunka jellegére hívják fel hallgatóik figyelmét. Ahogy elmondta:

 "A filmcsinálás őrült szenvedély, furcsa csoportszex."

A képzés 4 féléves, ebből adódóan a filmek egy részét az elsős, a másik részét a másodéves hallgatóik készítették. A különbség annyi volt, hogy míg az elsősök szabad kezet kaptak, addig a másodévesek annyi történeti megkötéssel nehezebb feladatot végeztek el, egyfajta krimi, bűncselekmény, borzongató alapból kellet kiindulniuk. Összesen 5 vizsgafilmet láthattunk, kettőt az elsőévesek, hármat pedig a másodévesek forgattak le.

 Összességében élvezetes és szórakoztató rendezvényt zártak a Werk Akadémia filmesei a Belvárosi Moziban tartott vetítésen, annyi azonban biztos, a bíztató kezdetek után is van még mit fejlődni, a megkezdett út azonban reményteljes.

 Elsőévesek filmjei:

 Az első alkotás az 1/3 című rövidfilm volt, mely három sorozatíróról szól, akik egy kocsmába beülve ötletelnek a következő epizód fordulatain. A fekete-fehér színvilág passzolt a negatív jellemrajzokhoz, a figurák világszemlélete pontosan kirajzolódik az elképzelt/megvalósult jelenetekben, melyek a vendégeket figyelve zajlott le bennük, mintegy elképzelve mindazt, mi zajlik le a megfigyelt emberekben. Míg az ismert költő a párkapcsolati dominanciákat látja bele a viszonyrendszerbe, a középkorú és megcsömörlött női szerző a visszautasításokat és a válaszutakat figyeli, a fiatal és romantikus harmadik író azonban a szerelmi szálakat és kibontakozó  kapcsolatokat, a pozitív érzelmeket keresi és látja meg. Személyes fejlődésének eredményeképp maga mögött hagyja az italozó kollégákat, mintegy színesbe borítva életét és a vásznat. Kisebb dinamikai hibát a szövegkönyv terén érezni, ami azonban elsőévesek munkáját nézve kiküszöbölhető, az alapfelvetés és a tanulság egyetemes, egyetlen negatívumként a 3 szerző egyvonalú ülését nevezném, direkt nyitásuk az asztaltársaságok felé egyfatja erőltetett közvetlenség.

 A következőfilm a Zárt ajtók címet kapta, amely már felvetésében is erőteljesebb volt, mint az őt megelőző alkotás, még ha az eredetiség terén nem is mutatott fel újdonságot. Egy szobájában makettező fiú és az őt egyedül nevelő édesanyja végső történetét figyelhetjük meg. Míg a fiú csak magányra vágyik, az anyja folyamatos kapcsolatkeresési kísérletei és azok csődje miatt már csak a rideg kapcsolattartás maradt számukra. Mintegy szellemfiguraként van jelen az apa, aki alkalmanként egy kis pénzzel látja el fiát, kapcsolatuk azonban ebben kimerül. Szimbolikus, a felnövés és egyedüllét igényét megmutató zárcsere azonban a nem várt módon sül el. Az édesanya bevásárláskor kizárja magát a lakásból, de egy szomszéd segítségével bemászik fia szobájába, azonban a bezárt ajtón már csak egy kalapács segítségével tud kimenni. Mire fia a focizásból hazaér, újfent pohár borával tölti az időt, a személyes tér megsértése azonban végső lökést ad a fiúnak, aki elköltözik anyjától, elsétálva (ha nem is a naplementébe, de) egy park irányába. Mind az utcai zenehallgatás, mind a végső elvonulás ötletes és egyszerű ábrázolása a nagyvárosi ember magányának lehetőségeire. Cseppet sem apró hiba azonban, hogy míg az ajtó zárásakor a kulcsot magával vitte a fiú, addig a kalapácsos kitörés során az anyja már a kulcs segítségével jut ki az ajtón. 

Másodévesek filmjei:

 A Téli nap című alkotás egy igazi, csendben csordogáló történet. A férj készülődik dolgozni, a feleség felébred a telefonra. Párbeszédük során sikerül felvázolni a férfi problémáját, aki szorong, netán még pánikbeteg is. Míg ő gyalog munkába indul, felesége szerelőt hív a fürdőszobai csaphoz, mely lecsapta vízzel a készülődő férjet. Amíg a szerelő a házban tevékenykedik, a feleség folytatja otthoni munkáját, a férj pedig egy munkahelyi beszélgetés során egyre aggodalmasabb lesz. Egy nagyvárosi legendáról beszélgetnek kollégái, a gyilkoló szerelő történetét hallva mind többször próbálja feleségét elérni telefonon. Végső kétségbeesésében hazarohan, a házban settenkedve felvesz egy csavarhúzót és leszúrja... a feleségét. A történetnek azonban nincs vége. Újabb reggeli ébresztőhang, újabb reggel, de most a feleség készülődik és a férje ébred fel a telefon csengésére. Nevezhetjük mini-thrillernek, a lineáris történetvezetés ellenére a történet fordított újrakezdése még nyugtalanítóbb érzést kelt a nézőben, mint a férj pszichózisa. A film élvezeti értékét azonba kis mértékben rontotta, hogy a képi világ, a színek és a fényjáték olykor ingadozott, a kinti természetes fények zárt helyiségekben lecsapodó játékára nem tudtak egységes válaszreakciót adni. Ettől függetlenül feszültséggel teli, összezavaró és nyugtalanító helyzetet ábrázol, mely nem hagyja nyugodni a néző gondolatait.

 A Rablás című alkotás első pillanattól kezdve amolyan kiszámítható történet. A raktárhelyiség belsője, a rablók uniformizált megjelenése, az álnevek használata, a menekülés problémái, a megjelenő és problémázó főnök, a kétkulacsos figurák egytől egyig a Tarantino-univerzumból ismert Kutyaszorítóban című film zanzásított változatát adja. A három rabló megérkezik a raktárba, a zsákmányolt pénzzel várják a kitervelőt. Amíg megérkezik, vitatkoznak az álneveket adó világhírű zenészekről, klasszikus átverési szituáció alakul ki, a mosdóba távozó keményfiú és az őt követő, kihívóan viselkedő lány visszatérte után ott a dilemma, hiányzik több mint 100 millió a táskából. A kitervelő bűnöző megérkezése után meg is számolják a pénzt, majd indul az elszámoltatás is. A vállon lőtt férfi, akit egyedül hagytak, a klasszikus sémát követi az átverés során. Lelövi a főnököt, a lányt és a másik elkövetőt is, azonban a lánnyal összejátszanak, meglépnek a pénzzel. Egyetlen eredeti ötlet az intézetis gyerekek rablásra való felkérése volt, de az sem az alapvetésben, sokkal inkább a heist műfaj honi verziójának elképzelésében jelenik meg. Ami még szívfájdalom, az az említett zenei vita, emly erőtlen és csak adatokkal dobálóznak; ezzel szemben idézzük fel Tarantino kiselőadását Madonna Like a Virgin című számáról, ami a vulgáris nyelvi zsenialitás filmes megjelenése.

 Elérkeztünk az utolsó filmhez, a Vacsora című alkotáshoz. Középkorú házaspárhoz érkezik hölgyvendég, aki mint kiderül, a férj szeretője. A színvallás helyett azonban a gyilkosságot választják, meg akarják mérgezni a feleséget. A borba helyezett méreg azonban nem öli meg a feleséget, aki egyébként is sejti, hogy férje hűtlen. A titkolózó pár a feleség nyomására bevallja tettüket, a feleség pedig kiviharzik a lakásból. Illetve csak az ajtóig jut, a méreg addigra fejti ki hatását. A férfi azonban nem lehet nyugodt, a fiatal lány szavaiból ítélve egyik őrületből a másikba került. Igazából semmi extrát nem nyújtott az alkotás, annak ellenére, hogy ez volt talán a legjobban felépített történet, itt érződött a legkevésbé a párbeszéd darabossága, történetvezetés szempontjából pedig a Zárt ajtók mellett a legélvezetesebb alkotás. Egyetlen nagy tanulságként végig ez lebegett a film felett: A keresett kiút sem megváltás, csak menekülés, egyfajta kifordítottja a már meglévő helyzetnek.