2010. szeptember 8-án ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját a szegedi Belvárosi mozi. Ezen a napon tartottak egy kisebb megemlékezést a mozi vezetői. 17 órakor kezdődött a mintegy negyedórás megnyitó az épület 3. emeletén, amely galériává alakítva várta a vendégeket, régi mozis plakátokkal, felhívásokkal. A mozitörténeti kiállítás a Móra Ferenc Múzeummal, a Somogyi-könyvtárral és természetesen a Belvárosi mozi együttműködésével jött létre. 18 órakor pedig körülbelül egyórás vetítésre került sor a Zsigmond Vilmos teremben. Itt öt filmet játszottak le a Szerelmes szívek összefoglaló névvel illetett 1944 Lippai-produkciókból.
A kiállítás megnyitóján dr. Fári Irén muzeológus néhány mondatban beszélt a mozi múltjáról.
1919. január 1-jén a Szegedi Napló hirdetett meg egy pályázatot, mely után megalakult a Belvárosi Mozi Rt. a Tisza szállóban. Az épület tervrajzát eredetileg a budapesti Szivessy Tibor műépítész tervezte, az épület azonban a szegedi Sebestyén Endre tervei alapján épült meg.
Nem volt kockázatmentes vállalkozás, tekintve hogy ez az időszak volt az I. világháború vége, és ebben az időben 3 mozi is működött Szegeden (ezek viszont később csődbe is mentek).
Az 1. vetítésre 1920. szeptember 8-án került sor. Még ebben az évben kilépett néhány tulajdonos a gazdasági válság hatására. A mozi azonban olyannyira ’talpon’ maradt, hogy 1930. június 6-án megérkezett az első hangosfilm is. Kicsit több mint tíz évre rá, 1943-ban, amikor a magyar filmgyártás rekordja volt (53 filmmel), a Belvárosi mozi 22 filmet mutatott be, melyből ötnek itt volt az ősbemutatója.
A megnyitó után a vendégek körbejárhatták a galériát, ahol 40-es évekbeli plakátokat helyeztek a falra. Igazán érdekes, olykor vicces szövegekkel próbálták az embereket a mozikba csalogatni, de néhány plakát egyben felhívás is volt. A mozijegyek árából próbáltak megélhetést biztosítani a rászorulóknak.
A második emeleten elolvashattuk a mozi részletes történetét. A falon az alapítók képei függtek, alattuk pedig régi újságok, melyek a mozit hirdették, továbbá néhány mozijegy.
18 órai kezdettel került sor a Zsigmond Vilmos teremben a vetítésre. A filmek az 1944-es Szerelmes szívek összefogó néven megjelenő, Lippai Imre által producált 5 rövidfilm voltak.
Harmatos rózsaszál
A film Martonffy Emil rendezésében, Egry Mária és Jávor Pál főszereplésével egy házaspárt mutatott be. A férfi a kocsmában iszik (ízesen, viccesen beszélő) muzsikusok társaságában. Ekkor érkezik meg felesége, aki nem fogadja el, a férje szava szent. Amikor azonban megszédül éneklés közben férje ennek láttán meglágyul és az is kiderül hogy a nő terhes.
Lavotta szerenád
A Balogh Istvnán rendezte prodikcióban Lavotta (Szilassy László) a fogadós beleszeret Lisette hercegnőba (Keltay Lili). A film egy szerelmes történet, azonban nem a boldogabb fajtából. Azt próbálja bemutatni, hogy a társadalmi különbségek sajnos nem feledhetőek és így a pár sosem lehet egymásé.
Három kérő
Emil M. Szuchy rendezésében egy öregasszony mesél el egy történetet unokájának, mely egy lányról szól, akihez 3 különböző kérő érkezik. Először egy erős parasztlegény, aki malomköveket dobál, aztán egy vicces ’bohóc’, majd pedig egy helyes honvéd. A választás nem is lehet kétséges.
Örök melódiák
Az Örök melódiák rendezését Kerényi Zoltán jegyzi. A filmben egy öreg zenetanárnak rendeznek születésnapi partyt tanítványai. Majd egy régi történetet mesél el.
Kádár Kata
Végül Szöts István (Emberek a havason) filmje került sorra. A film Kodály Zoltán zenéjére készült. Érdekesség, hogy a színészek nem szólalnak meg, csupán a háttérben futó zene irányítja őket. A film egy szerelmespárról szól, akit elszakítanak egymástól.
Az összes filmnél érdekesség, hogy a zene mindegyikben meghatározó. Vagy a színészek énekelnek folyamatosan a vásznon, vagy éppen a háttérből szól a megkomponált zene. A történetek vegyesen voltak viccesek, komolyak, vagy éppen szomorúak, azonban jó látni, hogy lehet még adózni a régi magyar filmeknek ennyi évvel megalkotásuk után is. Az öt alkotást így, ebben a sorrendben, összeállításban még sehol nem vetítették és hozzájutni is igen nehéz. Így biztosan egyedi élménnyel gazdagodhatott az, aki szerdán este az immár 90 éves Belvárosi moziban járt.
Utolsó kommentek