Hazánkban egyre feszültebb hangulat uralkodik a kisebbségekhez való hozzáállást illetően. Legnehezebb helyzetben a roma közösség van, s ez a film bepillantást enged abba, hogy egy szegény roma kisfiú miként próbálja elérni célját, beváltani álomnyereményét. Ezentúl pedig utazásának van egy még mélyebb tartalma is, mivel egy régen látott személyt is megpróbál felkereseni.
A rendező Groó Diana, akinek ez a második nagyjátékfilmje. Leginkább Tv-film rendezőként lehet ismerős, de 2004-ben próbálhatta ki magát először komolyabb játékfilmben, melynek eredménye a Csoda Krakkóban című alkotás lett. Míg azt leginkább a mágikus realizmus jellemezte, jelen cikkünk tárgya, a Vespa sokkal inkább a valóságba ágyazott mű, s hiteles képet is fest a mai magyar valóságról.
Történetünk főszereplője a 12 éves Orsós Lali (Tóth Sándor), aki Szentes közelében, a beregháti romatelepen él édesanyjával. Édesapját feltehetőleg már évek óta nem látta, anyja azt sem tudja, hogy apja él-e, vagy hal-e. Napközben iskolába jár, ám délutánonként a helyi ismerősökkel, haverokkal kártyázik, méghozzá tétre. Egyik alkalommal nyer egy tábla csokit, amiben egy nyereményszelvény lapul, amolyan Willy Wonkásan. A nyereménye pedig nem más, mint egy Vespa robogó. Ezért azonban fel kell utaznia Budapestre, a Dohány utca 50. alá, hogy átvehesse a motorbiciklit. És innen kezdődik az igazi road-movie hangulat. Vonattal indul útnak egyedül, amiből a végén egy útmenti stoppolás lesz, s a sors így hozza össze a roma vándorzenésszel, Ferivel (Balogh Rudolf).
Lali eljut Pestre, ám a Vespa megszerzése akadályokba ütközik. Próbál megoldást találni, de sajnos nem túl segítőkészek az emberek, s Lalival, valamint a kamerával együtt mi is bejárhatjuk Pest nem éppen legszebb és legtisztább helyeit. Főszereplőnk pedig nemcsak a robogó miatt jött, hanem igyekszik megtalálni rég nem látott édesapját, akiről csak annyit tud, hogy egy építkezésen dolgozik. Igen feszült és kalandos út vezet el minket a célállomáshoz, s folyamatos nehézségekkel kell megküzdenünk. Azért beszélek többes számban, mivel a Lalit követő kézikamerás felvételek esetében úgy érezzük, mintha mi is ott téblábolnánk vele a főváros szűk utcáin. A kezdeti reménytelenségből pedig az rángat ki minket, hogy Lali újból összefut Ferivel. Kettejük közös jelenetei voltak számomra a legjobbak a filmben.
És itt ki is szeretnék térni a színészekre. Lalit Tóth Sándor alakítja, aki teljesen amatőr, hiszen az alkotók a szentesi romatelepen találtak rá. Jól játssza szerepét. A másik kiemelendő karakter pedig Feri, a segítőkész zenész, s Lali útitársa. Őt Balogh Rudolf formálja meg kiválóan, akinek már ugyan voltak kisebb szerepei, de inkább zenészként él és dolgozik. A film zenéinek megírása is az ő, valamint Kardos Dániel munkáját dícsérik.
Számomra, ami a leginkább emlékezetes maradt, az az operatőri munka. Kardos Sándor egyszerűen fantasztikus munkát végzett. Gyönyörű és ugyanakkor elgondolkodtató képeket és beállításokat láthatunk a filmben. Igaz, voltak kisebb vágási hibák, amik eléggé feltűnőek, de a mű abszolút élvezhető, elgondolkodtató, a beállítások nagyszerűsége pedig szinte el is felejtette velem ezeket az apróbb hibákat és hiányokat. Lali vonatozása, a visszapillantótükrös beállítások, vagy éppen a biztonsági őrrel folytatott beszélgetése, mely során egy ajtóüvegben láthatjuk mindkét karakter arcát, mintha egy arc lennének igazán ötletes megoldások.
A film számomra igen elgondolkodtató és egyben élvezetes volt, nem vált unalmassá, habár sok helyen elég lassú. A road-movie jelleg jól működik, ami leginkább a két főszereplő közös jeleneteiben jelenik meg. Ezenfelül a Vespáért, valamint az apa megtalálásáért folyó kísérlet is rejt magában izgalmakat. A filmet pedig a 41. Magyar Filmszemlén is elismerték idén, ugyanis hazavihette a legjobb eredeti filmzene díját, valamint a Lalit megformáló Tóth Sándort színészi különdíjjal is jutalmazták.
7/10
Utolsó kommentek