Az utóbbi évek másról sem szóltak, mint a 77 éves Roman Polanskiról szóló bűncselekményről, melyet 32 évvel ezelőtt követett el egy Samantha Geimer nevű (akkor még 13 éves) kislánnyal. A rendező éppen a zürichi filmfesztiválra érkezett meg, amikor elfogták őt a rendőrök. Az eset egy éve történt, amely máig tisztázatlan, az viszont kétségtelen, hogy ilyen helyzetben is képes volt valami újat letenni az asztalra a lengyel származású színész, rendező, író, producer. A Szellemíró Polanski idei alkotása, azonban mindig érdekes a háttér, amikor a rendezők, színészek dolgoznak (gondoljunk csak a Mr. és Mrs. Smith-re és Branjelináékra).
Az 1933-ban született rendező rengeteg alkotást jegyzett filmes karrierje során, amelyek nem merülnek ki az átlagfilm kategóriákban. Olyan műveket tudhat magáénak, melyeket számos díjjal jutalmaztak a különböző filmfesztiválokon. Az ő nevéhez fűződik az 1962-es Kés a vízben, a ’65-ös Iszonyat, a ’66-os Zsákutca, a ’68-as Rosemary gyermeke, a ’75-ös Kínai negyed, vagy a 2002-es A zongorista. Kapott már Arany és Ezüst Medve, FIPRESCI-díjat, valamint a legjobb rendező díját a Golden Globe-on, a BAFTA-n és az Oscar-on. Ezeket pedig bővítette ugyancsak a legjobb rendező díjával a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Ez az út tehát kicsit sem mondható felejthetőnek, azonban mint a legtöbb nagy művész, ő is rálépett arra az útra, amelyet a törvény nem néz el. Mindazonáltal nem ez alapján kell megítélni őt, és nem is erre hegyezném ki mondandómat.A film Ewan McGregorról szól, aki egy ’szellemíró’. Nem is tudjuk meg igazi nevét, igazából nincs is rá szükség. A ’szellemíró’ egy olyan személy, aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt írja meg önéletrajzi műveiket. MCGregort ügynöke kéri fel a feladatra, miután a munkát elkezdő ’szellemíró’ rejtélyes körülmények között meghal. A feladata az ex-miniszterelnök Adam Lang (Pierce Brosnan) önéletrajzának megírása. Folytatva elődje munkáját egyre szövevényesebb dolgokra jön rá, kapcsolatot talál Lang és a CIA között. Eközben Langet háborús bűnökkel vádolják meg. A ’szellemíró’ egyre közelebbi kapcsolatba kerül Adam feleségével Ruth-tal (Olivia Williams), miközben a saját élete is veszélybe kerül.
Mindig érdekes témákkal szolgálnak azok a filmek, amelyek a múlttal kapcsolatos dolgokat próbálják felfedni. Legutóbb A tetovált lány szereplői próbálták egy család sötét múltját felfedni, miközben maguk a főszereplők is veszélyeztetetté váltak (ez pedig a thrillerek alapja). Ahogy a múlt dolgai egyre fejlenek fel, úgy jutunk mindig újabb meghökkenésekre, és az ’üldözöttek’ is egyre nagyobb kapálózásba kezdenek, védeni próbálván magukat.
A ’szellemíró’ itt igen kényes talajra téved. A politikai dolgok mindig különleges jelentőséggel bírnak mind a mindennapi életben, mind pedig a filmek területén. Amikor pedig az érdekek ütköznek, egy kisember, vagy nevezzük talán átlagembernek, nem sokat tehet ez ellen.
Ezekkel ellentétben viszont a filmek mindig átlagembereket ábrázolnak és tesznek a középpontba, nagyban hozzájárulva az azonosulás lehetőségéhez. Amikor pedig a néző egy hozzá hierarchikusan hasonló szinten lévő karaktert lát lehiszi, elhitetik vele, hogy képes lehet felfedni az igazságot, jót cselekedni. Sajnos legtöbbször a történet végére ezek a remények szertefoszlanak, azonban a remény mindig adott marad, amelyből majd később tudunk táplálkozni.A Szellemíró esetében Ewan McGregor lesz az, aki az átlagembert elhozza nekünk. Legutóbb az I Love You Phillip Morrisnál nem győztem őt dicsérni, és hát mit ad Isten? megint róla kellene véleményt formálni. Igazából mást nem is tudok róla mondani. Annyi viszont biztos, hogy ezzel a filmmel sem lefelé indult egy lejtőn, amely lejtő a színészek gyakori hullámvölgyeihez vezető út szokott lenni. Pierce Brosnan nálam még mindig James Bond (mint mondjuk a felettem lévő generációknak Roger Moore, vagy Sean Connery. Sajnálatos dolog a beskatulyázás és nem is szeretném, hiszen rengeteg próbálkozása volt már ’ex-ügynökként’ különböző műfajokban (Seraphim Falls, Mamma Mia!, Villámtolvaj, Emlékezz rám).
Mellettük jelenik meg még két fura karakter Amelia Bly (Kim Catrall) és Ruth Lang (Olivia Williams) személyében, akik tovább tudják fokozni a múlt titkait és akik teljesen kiismerhetetlenné válnak a történet során.
A Szellemíró mindenképpen ajánlatos alkotás a Polanski-rajongóknak és akiket valamennyire is érdekel a politika. Ha viszont érdekel McGregor ismételten új arca, vagy Brosnan, mint ex-miniszterelnök, akkor se kerülje el senki figyelmét a film. Polanskinak a legjobbakat kívánjuk McGregortól pedig még, még, még!!!
IMDb: 7.6
Rottentomatoes: 84%
Vetítik: Belvárosi Mozi
Utolsó kommentek