Igen komoly, ám másrészről rendkívül szórakoztató filmet láthat az, aki az esti popcorn mellé a Száll a kakukk fészkére című klasszikust választja, ugyanis ez az alkotás nemhiába került be a imdb oldal top 250 filmjének első 10 műve közé, s ott a 9. helyet birtokolja. Hazánkban pedig holnap, azaz szeptember 28-án válik elérhetővé egy 35 éves jubileumi kiadás keretében Blu-Ray-en.
A film Ken Kesey azonos című regényének hű adaptációja. A rendezői székben pedig a legendás rendező, Milos Forman foglal helyet, akinek a nevéhez olyan filmklasszikusok kötődnek, mint a Fekete Péter (1963), Egy szöszi szerelme (1965), Tűz van, babám! (1967), Hair (1979), Amadeus (1984), vagy éppen az Andy Kaufman életéről szóló Ember a Holdon (1999) című alkotás. Maga Forman a ’60-as, ’70-es évek fordulóján emigrált Amerikába, s első itteni filmjét 1971-ben készítette Elszakadás címmel. Amerikai karrierjének beindulását az 1975-ben mozikba kerülő Száll a kakukk fészkére című művének, jelen cikkünk alanyának köszönhette. A film akár a művészi közönségfilm egyik mintapéldája is lehetne, ugyanis erőteljes művészfilmes hatásokat és megoldásokat láthatunk, mindezt a közönség számára emészthető és végig lekötő formában tálalták a készítők.
A történet szerint főszereplőnk Randle P. McMurphy, egy kisstílű bűnöző, akit a börtön helyett egy elmegyógyintézetbe zárnak be, voltaképpen saját kérésére, ezzel is megúszva a cellákat, rácsokat. Azonban azzal nem számol, hogy ahová kerül, onnan nem lesz egyszerű egykönnyen megszabadulnia. McMurphy kezdetben teljesen elidegenedő, hideg magatartást vesz fel a zártosztályon, nem törődik nagyon senkivel és semmivel. A vasfegyelmet pedig egy bizonyos Ratched nővér igyekszik fenntartani, aki teljesen uralma alatt tartja az osztályt.
McMurphy a lázadó szerepét fogja betölteni, s ahogy múlik az idő, úgy fog megbarátkozni a többi lakóval, akik jórésze nem teljesen 100-as. Azonban a helyzet egyre reménytelenebbre fordul, amint Randle megtudja, hogy a többi beteg nem igazán bolond, hanem önszántukból vannak itt, hogy kigyógyuljanak mentális problémáikból, amiket nem tettetnek McMurphyvel ellentétben. Ezután főszereplőnk próbál egy kis színt vinni a páciensek életébe, s ezzel saját individuma, egyénisége is felértékelődik, s így még kontrasztosabban láthatjuk a zsarnoki Ratched nővért is.
Drámáról lévén szó a film meglehetősen komoly hangvételű és ugyanilyen komoly témát is boncolgat. A drámai hatás pedig a remek főszereplő mellett a temérdek, ám személyiségében mind egyedülálló mellékszereplőnek is nagyban köszönhető. Mindegyik élete egy-egy kisebb dráma, s ez az együtt töltött idővel egyre csak fokozódik. Így a film legerősebb talapzatát számomra mindenképpen a színészek adják, akik lehengerlő alakításokat produkálnak a filmben.
Randle P. McMurphy bőrében Jack Nicholsont láthatjuk, s játéka egyszerűen zseniális, mindenképpen a film legerősebb pontja ő. Alakításának nagyszerűségének pedig megvolt az eredménye, ugyanis 1976-ban hazavihette a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar szobrocskát. (Ez volt az első Oscarja a háromból.) Nagyon jól működik karaktere protagonistaként, s ellenlábasa, a film antagonistájának is tekinthető Ratched nővér karaktere is kiváló teljesítményt nyújt, mely megformálójának, Louise Fletcher-nek köszönhető. A színésznő a nővér alakításáért megkapta a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat 1976-ban. (A film emellett még 3 díjat, azaz összesen 5 Oscart nyert, méghozzá a legfontosabb kategóriákban: a férfi és női főszereplő mellett hazavihette a legjobb rendezőnek, legjobb adaptált forgatókönyvnek, s a legjobb filmnek járó díjat is.)
A főszereplők mellett jónéhány mellékszereplőt is érdemes megemlíteni, akik alakításukkal csakis emeltek a film amúgy is magas színvonalán. Így a teljesség igénye nélkül felsorolnék néhány mellékkaraktert, s az őket megformáló színészeket: Brad Dourif alakítja a filmben a kölyök Billy Bibbit-et, akinek talán a legdrámaibb sors jut osztályrészül. Martini szerepében Danny DeVito parádézik és nem is akárhogy, ugyanis ez a komolyabb szerep teljesen elüt a komikus énjétől. (Azonban ne felejtsük el, hogy nagyon jól tudja hozni a komolyabb szerepeket is, gondoljunk csak a Batman visszatér című filmre, melyben ő keltette életre a Pingvint, 1992-ben, Tim Burton rendezésében.) Szórakoztató karakter még Taber-é is, akit a vásznon mindenki Dokija, Christopher Lloyd formál meg. És én még kiemelném a Főnököt, a néma indiánt, akit Will Sampson alakított. Természetesen az összes mellékkarakter McMurphyvel együtt egy szép, koherens egészet alkot, s ettől a film méginkább élvezhető és összetett.
A korongon kiváló kép- és hangminőségben élvezhetjük a filmet, s igen sok extra is helyet kapott: végignézhetjük a művet Milos Forman rendező, Michael Douglas és Saul Zaentz producerek audiókommentárával, láthatunk kimaradt jeleneteket, egy vadonatúj interjút Michael Douglas-szel és egy werkfilmet is, melyben bemutatják, hogy hogyan is készült ez az örökérvényű klasszikus.
Az eddig leírtakból kitűnik, hogy egy rendkívüli filmmel van dolgunk, mely senkinek sem hiányozhat a gyűjteményéből, s amit mindenkinek látnia kell, aki egy kicsit is filmrajongónak tekinti magát. Hihetetlen élménnyel leszünk gazdagabbak a mű megtekintése után, melyet melegen ajánlunk megtekintésre, mert ha nem, akkor félő, hogy elmegyógyintézetbe zárnak minket amiért ezt eddig nem tettük meg. : )
10/10
Utolsó kommentek