Francis Ford Coppola esetében sokaknál felvetődik az a hiba, hogy filmjeit mindig az azt megelőzőhöz mérik. Az „ezt megelőző filmek” pedig olyan alkotások, amelyek sikeresség és egyediség tekintetében vitathatatlanul kiemelkedőek. A Keresztapa-trilógia, vagy az Apokalipszis most a mozirajongók körében legalább annyira kultfilmnek számítanak, mint a Star Wars, vagy mondjuk a Matrix (persze ezt még lehetne sorolni). A Movieline-nal készült interjúban azonban maga a rendező mondta azt, hogy filmjeit az adott időben mindig negatív kritikával illették (ez alól csak A Keresztapa filmek kivételek). Az elismerést pedig évekkel, évtizedekkel később kaphatta meg alkotásiért.
Engedjétek meg, hogy néhány dolgot még kiemeljek ebből az interjúból, ugyanis még a Coppolát kevésbé ismerőknek is erős vonatkozás tűnhet fel a film nézése során a rendező való életbeli eseményeivel. És aki ezt gondolja valójában nem is sokat téved.
Rendezőnk egészen őszintén beszél saját családjáról és akár neveket sem fél kimondani, ha valamit vagy valakit véleményezni akar. Megemlíti például a különbséget Nicolas Cage költekezése és annak öccse visszafogott élete között és még megannyi furcsa gondolatot, amely a Coppola-famíliát jellemzi.
A film ugyanis egy testvérpárról szól. A 17 éves Bennie Buenos Aires-be érkezik testvéréhez, ugyanis a hajó, melyen dolgozik éppen javítás alatt van. A lakásba érkezvén bátyja barátnője Miranda fogadja a őt igen szívélyesen, ellentétben bátyjával Tetroval. Tetro egy lecsúszott művész, aki a múlttal hadakozik folyton és ez már a munkája rovására ment. Bennie pedig pontosan a múltat jött feltérképezni bátyjához, aki ebből a szempontból nem túl segítőkész, ezért Bennie magára marad. Megtalálja Tetro irományait, amely valójában a saját családjuk története csak éppen befejezés nélkül. Bennie pedig színdarabot csinál belőle.
Akiről eddig nem esett szó az az apa személye, aki legtöbbször problematikus az ilyen típusú drámáknál. Az eset itt is adott: a fiú nem azt az életet akarja élni, mint híres karmester apja ezért az útjaik elválnak. Mindezek mellett még néhány eset közrejátszik a történetben, amely előrevetíti az apa és fiú elválását (de ezeket nem lövöm le).
Igazi művészfilmmel van tehát dolgunk, amelyben a történet is legalább annyira fontos, mint a tökéletesen megtervezett képek. Érdekesség még, hogy a film aktuális jeleneti fekete-fehérben, míg a múlt történései flashback formában és igen éles színekben pompáznak. Ez jelenthetne egy idilli állapotot a jelennel szemben, viszont itt erről talán csak egy ideig beszélhetünk. Ezek a részek próbálnának valamilyen művészies igénnyel hatni, azonban annál többet nem adnak, minthogy jól elkülönítik a múltat a jelentől, mintegy rásegítve a kevésbé figyelmes nézőt a különbségre.
Egyébként a film gyakran szolgál olyan jelenetekkel és használ olyan elemeket, amelyek próbálnak művészi igényességgel hatni, hatásukat tekintve viszont unalmasnak és nem odaillőnek hatnak. A több mint kétórás játékidő magába hordozza azt a hibalehetőséget, hogy a film vontatottá válik és a jelenetek elég erőltetettre sikerednek. Sajnos Coppolának sikerül ebbe a csapdába esni, szerencsére nem olyan mértékben, hogy értékelhetetlenné váljon az alkotás.
A jelenetek helyszínei igencsak le vannak redukálva és legtöbbször egy kicsi és (nem csak a fekete-fehér képek miatt) sötét szobában találjuk szereplőinket.
A sajátos képi megoldások ellenére mégiscsak a Tetrocini család drámája kerül előtérbe. Az olasz származású família átvándorol Argentínába, ahonnan gyorsan New Yorkba kerülnek az apa karmesteri munkája miatt, ahol a siker szinte azonnal eléri őket. Ezzel egyenes arányban romlik meg a kapcsolat apa és fia között, amelyet még egy szörnyű tragédia is beárnyékol. Az ekkor még Angelo néven élő Tetro pedig visszaköltözik Buenos Airesbe, ahol megismerkedik Mirandával és éli a lepukkant művész életét, mint világosító. Bennie belépése viszont fenekestül forgatja fel életüket. 
A nyughatatlan fiatal szerepét a DiCaprio arcú, ’89-es születésű Alden Ehrenreich kapta meg, aki eddig az Odaát és a CSI című sorozatok egy-egy részében kapott szerepet. Olaszországban azonban idén mutatják be Sofia Coppola rendezésében a Somewhere című filmet, amelyben ő is szerepet kapott. A Coppola család tehát már felfedezte magának.
Főhősünket Tetrot az Aldennél tapasztaltabb Vincent Gallo játssza, aki a színészkedés mellett már rendezett is, írt forgatókönyvet és zenét, sőt néha még az operatőri munkát is ellátta.
A film tehát kettejük személyével működik, ami nem kis feladat lehetett, tekintve a történetet.
Amikor hiányzik a szemkápráztató CGI technika, és nem nagy mellek villognak éppen a szemek előtt, akkor jön el a színészek ideje. A Tetro pedig ennek tökéletes példája egy nem feltétlenül tökéletes filmben.
Az erőltetett képi formák és a túlnyújtott jelenetek ellenére a Tetro egy igazi családi dráma, amelynek végére még egy fordulatot is sikerült becsempészni. Egy igazi olasz család de nem A Keresztapa mércéjével tekintve. Hétköznapi életeket mutat be nem hétköznapi sorsokkal és mindezt fekete-fehérben .
IMDb: 7.1
Rottentomatoes: 70%
Vetíti: Grand Café Szeged
Utolsó kommentek