Az idei moziműsor aktuális kínálatában Julia Roberts-szel találkozhatunk egy romantikus filmdrámának nevezett ’valamiben’. A film Elizabeth Gilbert azonos című könyve (Eat Pray Love 2010.) alapján készült el. Kétségtelen, hogy az adaptációk nagyon csekély sikert könyvelhetnek el a vásznakon, így sajnos ebben az esetben sem lehet másképp (a lehet a könyv ismeretének hiánya miatt szól). Az adaptációk esetében gyakran vetődik fel a megjelenítés problematikája. Jelen esetben nem valószínű, hogy erről lenne szó, hiszen egészen tisztességes operatőri munkával (Robert Richardson) van dolgunk. A hiba magában a történetben van. Vajon az eredeti könyvben keresendő a hiba, vagy a forgatókönyvírók laposították el ennyire, az egyébként talán többre érdemes sztorit!?
Ha már a forgatókönyvről van szó, számomra érthetetlen, hogy miért nem tudott összehozni egy értelmes történetet Ryan Murphy és Jennifer Salt. Nyugodtan mondhatjuk őket összeszokott párosnak, hiszen a Kés/alatt széria forgatókönyve is kettejük nevéhez fűződik.
Ha pedig már a neveknél tartunk, a film executive producere nem más, mint Brad Pitt (de sajnos itt ő sem segíthet).
A történetünk Elizabeth Gilbertről (Julia Roberts) szól, aki egy nem túl fiatal de még nem is öreg nőt játszik. Gyakorlatilag mindene megvan, amire szüksége lehet: van férje, otthonuk, munkája. Egyedül a gyerek hiányzik. Elizabeth azonban elégedetlen jelenlegi életével, ezért elindul a New York-Róma- India-Bali útvonalon, hogy beteljesítse vágyait. Férjétől elválik, így pedig megannyi férfi társaságát élvezi majd ki, akiktől a vágyott boldogság valóra váltását várja.
A történetünkkel nincs is igazán baj, csupán azzal, ahogyan az tálalva van. A film 45. percéig gyakorlatilag sejtelmünk sincs, mi miért történik. Túl korán akarnak drámai hangulatot teremteni, amelyet azonban nem fejtenek ki eléggé. A drámának pedig éppenhogy lényegi része lenne a megfelelő hangulat megteremtése, amely később ki tud bontakozni.
A filmeknek a születésüktől kezdve az a célja, hogy érzelmi hatást fejtsen ki a nézőben (különösen a filmdrámákban). Jelen esetben viszont pont ez hiányzik. Nem tudjuk meg, hogy főhősünknek mi a baja az aktuális életével, mint ahogy azt sem nagyon, mi a célja az utazásokkal.
Elizabeth New Yorkban él férjével. Amikor beleun, próbálkozik egy másik kapcsolattal, ám Daviddel (James Franco) sem sikerül hosszú távon együtt maradnia. Nekiindul hát a napsütötte Olaszországnak, pontosabban Rómának és Nápolynak. Ezt a helyszínt próbálták Ferreri A nagy zabálás mintájára bemutatni. Feltűnnek a jellegzetes olasz ételek, mint a tészta és a pizza.
Kicsit sikerült is szembekerülni az amerikai anorex felfogással. Itt nem törődnek az ételek okozta elhízással (ennek ellenére mondjuk mindenki karcsú és szép marad a film végére is).
Ezek után Indiába kerülünk, ahol a minden felett álló vallásosság kerül előtérbe. Korai kelések és rengeteg imádkozás jellemzi ezt a helyszínt. A testi boldogság után itt már a lelki egyensúly megtalálása válik elsődlegessé.
Ezt pedig majd talán Bali szigetén sikerül megtalálnia Elizabethnek. Itt találkozik egy öreg barátjával, akinek angolt tanít és ’nagy’ bölcsességeket kap cserébe. Megismerkedik Felipével (Javier Bardem), akivel rátalál az igazi szerelemre is (ha létezik számára olyan).
A film cselekménye végül valamennyire átláthatóvá és talán érthetővé is válik.
A fentebb említett forgatókönyv azonban mégsem kap dicsértet, ugyanúgy mint a vágói munka (Bradley Buecker).
A montázs a filmtörténeti kezdetek óta fontos szerepet kap az alkotásokban. És ha mer említettem egy klasszikust amelyre hajazni próbáltak, akkor a montázzsal is hasonló dolgunk van. Nem konkrét filmben kell gondolkozni. A jelent a múlttal próbálják itt gyakran összekötni, sajnos annyira gyengén, hogy inkább idegesítővé válnak a kapkodó képek, amelyeknek éppen az összekötés lenne a célja.
Akárhogy is nézzük rendező forgatókönyvírónk, Ryan Murphy nem tudta értelmesen összehozni a filmet. A film arra enged következtetni, hogy a stáb nem tudott rendezetten együtt dolgozni, amely gyatra végeredményt következtetett, szánalmas művészies próbálkozásokkal.
A filmet nem tudom ajánlani, ugyanis nem találtam rá indokot, hogy miért is érdemes megnézni. Az egyetlen pozitívum talán a gyönyörű tájak bemutatása, amelyet sikerült az operatőrnek szóra érdemesnek tenni.
IMDb: 5.0
Rottentomatoes: 37%
Utolsó kommentek