Kegyetlen az élet, ugye? Főleg, amikor mi magunk is kegyetlenek vagyunk. Jack-ről pedig elmondható, hogy ilyen. Bérgyilkos, aki szeret visszahúzódni a magány árnyékába. Nem egy rossz ember, ő csak azt csinálja, amihez ért, amiben a legjobb. Ám milyen élet az, amikor folyton folyvást magunk mögé pillantunk azon töprengve, hogy éppen melyik sarkon akarnak hátbalőni? Elveszítjük a bizalmat embertársaink iránt. Paranoiásak leszünk, sokszor nem is alaptalanul. Jack nehezen nyílik meg az emberek előtt, de talán most képes lesz felülemelkedni saját romlottságán és feszültséggel teli életén. Talán ezzel az utolsó melóval végre megtalálhatja lelki békéjét és egy igaz társat is. Mindezt Olaszország vadregényes tájai között képzeljük el.
Nagyon érdekes a film rendezőjének, a holland Anton Corbijn-nak személyisége. Kísérletezőnek számít a modern vizuális kultúra főbb területein, de a táptalajt leginkább a fotográfia jelenti számára. Nála a fekete-fehér képek jelentik a referenciát, szembeszáll a megszokott színes, tiszta és éles felvételekkel. Munkássága során foglalkozott a különböző pszichológiai és társadalmi jelenségekkel, amelyek a sztárhoz, mint fogalomhoz kötődnek. Fekete-fehér, az ún. Star Trak fényképsorozatában megkérdőjelezi a sztárságot, mint életformát, vagy mint pszichológiai állapotot. Számos híres együttessel dolgozott együtt, akiknek a videódokumentumait készítette. Együtt dolgozott többek között a U2-val és a Depeche Mode-dal. Nagyjátékfilm készítésre 2007-ben adta a fejét, amikor is ő rendezte a Control című alkotása, ami Ian Curtis-ről, a Joy Division frontemberéről szól. Jelen cikkünkben tárgyalt filmje pedig a második játékfilm Corbijn munkásságában. A forgatókönyvet Rowan Joffe írta, aki eddig a Last Report (2000) és a 28 héttel később (2007) című művek könyvét tette le az asztalra. A film alapjául szolgáló regényt pedig a 2004-ben, 59 éves korában elhunyt angol író, Martin Booth írta.
A film főhőse Jack, aki profi bérgyilkosnak számít szakmájában. Vélhetőleg egy rosszul elsült fegyver és munka folytán svéd fejvadászok üldözik. Előlük kell elmenekülnie, s segítséget a megbízójától, főnökétől kér, Pavel-től. Az ő utasítására egy vidéki olasz faluban húzza meg magát főszereplőnk, aki elvállal egy újabb megbízást, azonban most nem neki kell elsütnie a fegyvert. Feladata abból áll, hogy egy mesterlövészpuskát szereljen össze és tegyen használhatóvá egy igen csinos bérgyilkosnő, Mathilde számára. A munka közben Jack összeismerkedik a helyi plébánossal, Benedetto atyával, akivel utána több elmélkedő beszélgetést is folytatnak. A sors pedig összehozza a felettéb kívánatos prostituálttal, Clara-val, aki iránt egyre gazdagabb érzelmeket kezd el táplálni. Azonban Jack nagyon bizalmatlan, s nehezére esik számára az igazi lazítás, kikapcsolódás. Nem érzi magát biztonságban, arra számít, hogy bármelyik pillanatban előugorhat valaki egy sikátorból és agyonlőheti. A film lassú folyása és a főszereplő által gerjesztett feszültségérzet pedig a néző nyugtalanságát is növeli.
Igen lassú folyású drámáról van szó jelen film esetében. Az alkotás szépen csordogál előrefelé, de igazán izgalmas, grandiózus esemény nem történik benne. Ennek ellenére a feszültség valamilyen formában végig fenn van tartva. A mű pedig nem esik a Tarr Béla féle hosszú és vontatott filmek sorába, annak ellenére, hogy igen esemény- és cselekménytelen. (Tarr Béla filmtörténeti jelentőségét nem kívánjuk cáfolni, ez pusztán szubjektív vélemény.) Inkább hasonlítanám a filmet a Coen-fivérek munkáihoz.
Aki egy pörgős, izgalmas, akciódús filmre számít, az bizony csalódni fog. Sokkal inkább lesznek fontosak a szereplők közötti dialógusok, de sokszor a monoton csend és eseménytelenség is jellemzi az alkotást. Mégis a film egyre feszültebbé válik, ahogy haladunk előre a játékidőben. Sokan nem vevőek egy ilyen visszafogott lendületű és nihilista filmre, ezért kell hozzá egy bizonyos hangulat, hogy az ember igazán élvezni tudja.
A színészek azonban növelik a film élvezeti faktorát, bár nagyon kiemelkedő alakítást nem láthatunk. A főszereplőt, Jack-et, az amerikait George Clooney alakítja, s játékára nem lehet panaszunk, igazán jól hozza a kiégett bérgyilkos karakterét, fizimiskáját. A filmben tulajdonképpen tényleg ő az egyetlen amerikai, mellette leginkább olasz és holland aktorok lépnek színre. Jó alakítást nyújt a vásznon Paolo Bonacelli (Benedetto atya), Thekla Reuten (Mathilde) és Violante Placido (Clara) is.
Az alkotás tehát egy igen lassú mederben folyó patak, amelyhez nem árt egy olyan hangulat, hozzáállás, ami hozzásegít bennünket ahhoz, hogy ússzúnk, esetleg akár el is merüljünk benne. Érdemes egy próbát adni neki, hiszen láthatjuk, hogy George Clooney képes elvinni a hátán szinte egymaga egy filmet (Ezt már az Egek urában is jól teljesítette, ám ott jóval erősebb volt a mellékszereplők jelenléte.), ami minden eseménytelensége és lassúsága mellett mégis fenn tud tartani egy bizonyos fokú feszültséget, s mi is lopva a főhős mögé pillantunk megbizonyosodva arról, hogy senki sem áll a háta mögött, kezében fegyverrel. Vagy talán mégis?
7/10
Utolsó kommentek