Azt hiszem a Coen fivérek, ha előtte még egyeseknek nem is de 2007 óta (Nem vénnek való vidék) eljutottak arra a szintre, hogy nem kell őket bemutatnom senkinek. Lehet őket szeretni, vagy nem szeretni azért amit, és ahogy csinálják, az viszont kétségtelen, hogy munkásságuk nagy hatással van a hollywoodi filmkészítésre és a nézőközönség egészére nézve is. A belső érzelmek bemutatásának nagy mesterei ők, akik rengeteg műfajban kipróbálták már magukat és legtöbbször inkább több, mint kevesebb sikerrel. A filmográfiájukban sztárok egész sora olvasható, akik legtöbbször pénzéhségüket akár félretéve vállalják a szórakozást és szórakoztatást Coen-móda.

Írásaimban rengetegszer emeltem már ki a filmkészítésnek azt a részét, amellyel a készítők a néző érzelmi világára próbának hatni. Ez megmutatkozhat a horroroknál félelemkeltésben, a vígjátékoknál nevettetésben, akcióknál izgalmakban, drámáknál akár sírásban. Ezeket a lehetőségeket pedig (talán a horror kivételével) a Coen testvérek ki is használták. A Joel és Ethan név gyakorlatilag összeforrt a film stáblistájának élén, hiszen egy-két kivétellel mindig együtt dolgozott a testvérpár.

A köztudatba a Véresen egyszerű című thrillerrel robbantak be 1984-ben. A film egy évre rá megkapta a Zsűri nagydíját a Sundance Filmfesztiválon.
Ezután ’vígjátékhullám’ következett az Arizonai ördögfiókával és a Hollywoodi lidércnyomással. Az utóbbi Arany Pálmát és a Legjobb rendező díját jelentette Cannesban 1991-ben.
1990-ben készült el a nagy klasszikusnak is nevezhető A halál keresztútján, amely a posztmodern filmek jeles amerikai képviselőjévé is vált.
1997-ben viszont már elismert rendezőkké váltak a Fargoval. A ’96-os alkotásért Cannesban (ismét) a Legjobb rendező díját zsebelhették be, amely a ’97-es Oscaron nem sikerült (’csupán’ jelölésig jutottak), viszont a Legjobb forgatókönyv díja annál inkább.
Az 1998-as A nagy Lebowski pedig személyes (és még szerintem sokak) kedvencemmé vált, amelyért mondhatjuk azt Jeff Bridges megkapta az oscart (csak éppen az idén és Őrült szív cím alatt).
Ezek után mondhatni kevésbé de rajongóknak annál inkább sikeresebb filmek következtek, mint az Ó testvér, merre visz az utad?, Az ember, aki ott sem volt, vagy a Kegyetlen bánásmód.
2007-ben viszont mindent robbantottak a Cormac McCarthy regényéből készült Nem vénnek való vidékkel. 2008-ban ez lett a legjobb film az Oscaron. A legjobb rendező díját megkapták még ugyanott és a BAFTA-n is. Még mindig az Oscaron választották meg a legjobb adaptált forgatókönyvnek, a Golden Globeon pedig a legjobb forgatókönyvnek írásukat.
Két éve kidobták az Égető bizonyítékot, majd egy évre rá pedig az Egy komoly embert, amely az idei Oscaron legjobb film és legjobb forgatókönyv jelölést kapott.

Ha pedig már ennyire tüzetesen átfutottuk filmjeiket, nézzük meg, miért is érdemelhették meg a jelölést aktuális alkotásukért:
Az Egy komoly embert gyakran jellemzik úgy, mint a fiatalkorukból és életrajzukból bőven merítő alkotást. Zsidó származású család, professzor apuka… a füvet viszont már nem tudom hova sorolni (ez talán maradjon a saját titkuk).
1967-ben járunk az USA-ban. Egy középosztálybeli zsidó család kertvárosi életébe csöppenünk bele. Az apa matematikaprofesszor, aki éppen egy kinevezés előtt áll. A harmóniát viszont olyan dolgok zavarják meg, mint a professzort lefizetni kívánó ázsiai diák, annak perrel fenyegető apja, az éppen válni akaró feleség, aki a saját terapeutájukkal jött össze. Ezenközben az apuka kislánya orrplasztikára gyűjt, akit meglop a füves kisöccse, ugyanis elfogyott a pénze az anyagra, és tartozásai miatt az iskola egyik dílere üldözi. A házukban lakik Arthur, aki főhősünk (Larry) testvére, és aki igazán semmirekellő életmódjával már a család agyára megy. Ekkor pedig még nem is beszéltünk a fura szomszédról és annak fura fiáról, akik folyamatosan megsértik Larry birtokát. A TV mindig rossz, közeleg a kisfiú ’bar mitzvah’-ja, és a feleség még ’get’-et is akar... Larry három rabbihoz is segítségért fordul, akiktől a megoldást várja. De vajon megkapja a helyes választ kérdéseire?

A film egy egész kis héber lexikonnal felér, hiszen megannyi ünnep és kifejezés elhangzik benne, amelyeket talán valamikor még hasznosíthat is a néző.
A történet bonyolultsága nem is igényel nagy gondolkodást, hiszen a cél itt egyáltalán nem az volt. Helyzet –és jellemkomikumok sodorják a filmet a vígjáték kategóriájából a groteszk felé. Nevezhetjük fekete humornak is azokat a jeleneteket, amelyek teljesen kilátástalan helyzet elé állítják főhősünket és jellemzően csak a kisebbik rossz választása lehetséges.
Amennyiben valaki életvezetési tanácsokat vár a filmtől, az egyetemi munka és a házasság mindenképpen a peremvidékre fog szorulni. A film azt mutatja be legjobban, hogy milyen hatással lehetnek ránk korábbi döntéseink, vagy éppen azok a helyzetek, amelyekről eddig azt hittük, csak a színészek találkozhatnak vele (pedig ténylegesen ott vannak a mindennapjainkban).
Az pedig mindenképpen elgondolkodtató, hogy ha egy hullát látunk a tvben, vagy moziban ugyanúgy nincs már ránk hatással, mint ha egy professzornak egy borítékot adnak tele pénzzel. A való életben azonban ezek a ’kis’ dolgok is komoly dilemmák lehetnek, mint ahogy a hulla látványa is. Coenék erről gondolkodtatnak el minket néhol kicsit humorosabb, néhol pedig kicsit groteszkebb formában.

Az Egy komoly ember mindenképpen feliratkozik tehát a Coen-filmek sikeresebb darabjai közé, még ha szerény véleményem szerint sem ért volna Oscart.

IMDb: 7.2
Rottentomatoes: 89%