Mennyit számít az, mennyire vagyunk empatikusak embertársaink iránt? Lényeges dolog a rokonszenv, a másokon való segítségnyújtás, vagy törődjön mindenki a saját dolgával? Ha segítünk másokon, azáltal mi magunk is jobb emberekké válunk? Nézzünk magunkba és gondoljuk meg, vajon hajlandóak lennénk-e az életünkből több, mint 20 évet egy másik személy megsegítésére áldozni, hogy az szabad emberként távozhasson a börtönből? Vajon nem roppanánk-e bele a megpróbáltatásokba, hogy bebizonyítsuk, pártfogoltunk egy olyan bűnért ül a rácsok mögött, amit el sem követett? Nos, Janet Gregory sokunknak adhat példát empátiából és törődésből.
Egy 2010-ben készült TV film a Bűnösnek nyilvánítva című alkotás, melyet Tom McLoughlin rendezett. Igen tetemes filmográfiát tudhat maga mögött, ugyanis eddig 40 különböző TV film és sorozat felett bábáskodott direktorként 1983 óta, mióta a pályán van. Az elvakult horrorrajongók számára ismerősen csenghet a neve, hiszen ő rendezte a 4. Péntek 13 filmet, a Jason Lives: Friday the 13th Part IV (1986) címre hallgató alkotást. A forgatókönyvet Teena Booth írta meg Andrew Corsello újságcikkéből. A film így igaz történeten alapszik és megtörtént eseményeket dolgoz fel.
Janet Gregory foglalkozását tekintve jogi asszisztens egy ügyvédi irodánál. Magányos nő, aki egyedül neveli gyermekét, Ryan-t. A főnöke egy szerencsétlen baleset következtében meghal, s alkalmazottjára hagy egy ún. pro bono ügyet. A pro bono esetében az ügyvéd ingyen vállalja el a védelmet. Janet kezdetben közli az érintett ügyfél családjával, hogy főnöke munkáját nem akarja egyetlen másik ügyvéd sem átvállalni, azonban egyre jobban beleássa magát a dokumentumokba. Az ügy bűzlik, így elhatározza, hogy egymaga próbál segíteni az ártatlanul életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Calvin Willis-en. Calvin a fekete közösség tagja, akit azzal vádoltak, hogy megerőszakolt egy kislányt.
A tanúvallomás és szembesítés során akkor egyértelműnek tűnt, hogy ő a tettes, így rács mögé dugták és már majdnem 3 éve börtönben van, amikor Janet elkezd foglalkozni az esettel. Calvin-t anyja, felesége és két gyermeke várja haza.
A film mintegy 20 év történéseit öleli fel. Ennek során képet kapunk az ügy menetéről, megismerhetjük a bizonyítékokat, s azt, hogy azok milyen gyenge lábakon állnak, de ennek ellenére egy újratárgyalást 17 évbe kerül kiharcolni. Ez alatt az idő alatt láthatjuk, hogyan alakul a főszereplők sorsa, s egymáshoz való viszonya. Az alkotás jól felépített, kissé lassú folyású, mégsem érezzük, hogy lenne benne üresjárat. 20 évet nem könnyű belezsúfolni egy szűk másfél órás játékidőbe, úgy, hogy megfelelő drámai hatást is elérjünk az események válogatott megjelenítésével és érzékeltetésével, de a film itt sem torpant meg. A történet kellően megindító, különösen, ha tisztában vagyunk vele, hogy mindaz, amit látunk, a valóságban is megtörtént, ráadásként pedig a film végén láthatjuk az eredeti személyeket is. A mű azonban nem hoz sok újdonságot, sok ilyen filmet láthattunk már, ahol az ártatlanul elítélt etnikai kisebbséghez tartozó egyént próbálja megvédeni egy törtető, ámbár nagyon jólelkű védelmező. Az ilyen alkotásoknál bevett elemeket a film is hozza. Láthatunk egyéni problémákat és konfliktusokat, s azt, hogy ez ellen miként tudnak cselekedni karaktereink.
A színészek igen jó alakítást nyújtottak a filmben, én itt a két főszereplő játékát emelném ki: Janet Gregory-t Julia Ormond kelti életre, akit láthattunk már többek között a Szenvedélyek viharában (1994), vagy a Benjamin Button különös életében (2008). Játéka igazán finom és egyben erőteljes. Másik főszereplőnk a Calvin Willis-t megformáló Mahershalalhashbaz Ali, akinek nevét elsőre nehezebb kimondani és leírni, mint a „megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért” szavunkat.
Őrá is emlékezhetünk a Benjamin Button kölnös életéből, vagy éppen a 4400 című sorozatból (2004-2007), de idén láthattuk még Antal Nimród új filmjében is, a Ragadozók-ban, ahol Mombasát alakította. Ebben a filmben is hitelesen formálja meg karakterét.
A film ma jelenik meg nálunk DVD-n magyar, angol, cseh, orosz és lengyek hangsávval, ám az extrák igen szegényesek, mindössze egy werkfilm (így készült) található köztük.
Egy olyan filmről van szó, melynek megtekintése után elgondolkodhatunk, hogy mennyit vagyunk képesek feláldozni a saját életünkből a mások életének oltárán. A tudat, hogy ez a valóságban is megtörtént (egy ember 1983-tól egészen 2003. szeptember 19-ig börtönben ült ártatlanul), pedig méginkább megkérdőjelezi az egyént az igazságszolgáltatás törvényes erejében. A védelmező egyetlen lehetősége, hogy küzd a végsőkig védencéért, s már-már ez az egyetlen cél az életében, míg az elítélt nem tud mást tenni, mint ülni és arra várni, hogy megcsörrenjen a telefon egy jó hírrel, ami okot ad a további reménykedésre.
7/10
Utolsó kommentek