Már többször foglalkoztunk az elmúlt napokban a The Kennedys című történelmi sorozattal, mely a Kennedy-klán és annak tagjai történetét göngyölítette volna fel egy nyolcrészes etappal. A gyártó History Channel felsőbb nyomásra dobta a sorozatot, majd tárgyalások indultak az Egyesült Államok nagyobb médiacégeivel, hogy egy csatornát találjanak, amelyik sugározná a mind nagyobb érdeklődéssel várt alkotást. A kanadai forgalmazó kitart a március eleji premier mellett, míg az amerikai csatornák sorra dobják be a törülközőt. A Starz és az FX csatorna mellett már a History Television és sokak titkos favoritja, a Showtime is visszadobta a gyeplőt. Indoklásuk szerint nem illik bele a csatorna profiljába az alkotás, ami részben igaz is, de ezt előtte is tudhatták már.
Egyetlen remény a kanadai sugárzás mellett az, hogy talán dvd-n ki tudják majd adni az alkotást. Számunkra pedig az, hogy majd a kanadai adást rögzítik a megszokott sorozatos formában.
Utolsó kommentek