Kegyetlen az élet, ugye? Főleg, amikor mi magunk is kegyetlenek vagyunk. Jack-ről pedig elmondható, hogy ilyen. Bérgyilkos, aki szeret visszahúzódni a magány árnyékába. Nem egy rossz ember, ő csak azt csinálja, amihez ért, amiben a legjobb. Ám milyen élet az, amikor folyton folyvást magunk mögé pillantunk azon töprengve, hogy éppen melyik sarkon akarnak hátbalőni? Elveszítjük a bizalmat embertársaink iránt. Paranoiásak leszünk, sokszor nem is alaptalanul. Jack nehezen nyílik meg az emberek előtt, de talán most képes lesz felülemelkedni saját romlottságán és feszültséggel teli életén. Talán ezzel az utolsó melóval végre megtalálhatja lelki békéjét és egy igaz társat is. Mindezt Olaszország vadregényes tájai között képzeljük el.
Nagyon érdekes a film rendezőjének, a holland Anton Corbijn-nak személyisége. Kísérletezőnek számít a modern vizuális kultúra főbb területein, de a táptalajt leginkább a fotográfia jelenti számára. Nála a fekete-fehér képek jelentik a referenciát, szembeszáll a megszokott színes, tiszta és éles felvételekkel. Munkássága során foglalkozott a különböző pszichológiai és társadalmi jelenségekkel, amelyek a sztárhoz, mint fogalomhoz kötődnek. Fekete-fehér, az ún. Star Trak fényképsorozatában megkérdőjelezi a sztárságot, mint életformát, vagy mint pszichológiai állapotot. Számos híres együttessel dolgozott együtt, akiknek a videódokumentumait készítette. Együtt dolgozott többek között a U2-val és a Depeche Mode-dal. Nagyjátékfilm készítésre 2007-ben adta a fejét, amikor is ő rendezte a Control című alkotása, ami Ian Curtis-ről, a Joy Division frontemberéről szól. Jelen cikkünkben tárgyalt filmje pedig a második játékfilm Corbijn munkásságában. A forgatókönyvet Rowan Joffe írta, aki eddig a Last Report (2000) és a 28 héttel később (2007) című művek könyvét tette le az asztalra. A film alapjául szolgáló regényt pedig a 2004-ben, 59 éves korában elhunyt angol író, Martin Booth írta.
Az idei évben már a második erősen vallási témájú filmet mutatja be a Belvárosi Mozi, s míg az elsőben nem leplezett valláskritika áll szemben a vakbuzgó hitábrázolással, addig jelen esetben sokkal inkább a puszta ábrázoláson van a hangsúly, a kritikai él pedig a nézőkre lett bízva: mindenki saját vérmérséklete és vallási beállítottsága alapján értelmezheti az alkotást.
Az idei moziműsor aktuális kínálatában Julia Roberts-szel találkozhatunk egy romantikus filmdrámának nevezett ’valamiben’. A film Elizabeth Gilbert azonos című könyve (Eat Pray Love 2010.) alapján készült el. Kétségtelen, hogy az adaptációk nagyon csekély sikert könyvelhetnek el a vásznakon, így sajnos ebben az esetben sem lehet másképp (a lehet a könyv ismeretének hiánya miatt szól). Az adaptációk esetében gyakran vetődik fel a megjelenítés problematikája. Jelen esetben nem valószínű, hogy erről lenne szó, hiszen egészen tisztességes operatőri munkával (Robert Richardson) van dolgunk. A hiba magában a történetben van. Vajon az eredeti könyvben keresendő a hiba, vagy a forgatókönyvírók laposították el ennyire, az egyébként talán többre érdemes sztorit!?
Ismerjük meg Kate-et: Gyönyörű és tehetséges farkaslány, ráadásul a falka vezérének gyermeke. Ígéretes tehetség, nála nincsen jobb, ezért is tartozik ő az alfák csoportjába. Ha egy kicsit a háttérre is figyelünk akkor farönkön suhanó fesztelenül frankó farkasfiúkat pillanthatunk meg, akik élete a szórakozás és ökörködés. Azonban ők a rangsor végén kullognak, ők az omegák. Ám nekik is megvan a feladatuk, amivel kiveszik részüket a falka életéből. És a bohókás omega-csoport között kiszúrhatjuk a barátságos Humphrey-t. Kate és Humphrey már a kezdetek kezdetén igen jól kijönnek egymással, de szembemehetnek az ősi törvénnyel? Összeszűrheti-e a levet egy alfa és egy omega? Irrrrrgum-burrrgum, még mit nem! -mondanák erre a szülők.
Muszorgszkij XIX. századi zeneszerző Borisz Godunov című operáját október 23-án közvetítette élőben a Belváros mozi, a Metropolitan Operából. A darab rendezője (Stephen Wadsworth) csupán egy hónap alatt helyezte színpadra a könnyűnek egyáltalán nem mondható operát, de ennek nyomait sem láthattuk. Az orosz történelem talán legbrutálisabb trónfosztásáról, kemény férfiakról és hatalmi vitákról szóló történet főszerepében olyan világhírű énekesek kaptak helyet mint Ekaterina Semenchuk (Marina), Aleksandrs Antonenko (Dimitrij) és a bársonyos basszusáról híres René Pape (Borisz Godunov).
Angliában a bolgár nagykövetségen nem éppen rózsás a helyzet, az alkalmazottak saját kisstílű ügyeikkel vannak elfoglalva, azonban a bolgár miniszterelnök felesége nyomására új nagykövetet küld, hogy helyreállítsa a helyzetet, ha nem is az egész galaxisban, de a követségen mindenképp. A gondokat tetézi, hogy a bolgár first lady mindenáron találkozni akar II. Erzsébettel, valamint a korrupt alkalmazottak és a konyhában lapuló bűnözők is megnehezítik a helyzetet: például pont olyan kacsákat sikerül ellopniuk, amik a Brit Királyi Madártani Intézet kötelékébe tartoznak és még mikrochippek is vannak bennük. Teljes a káosz és a sajátos kelet-európai önirónia felettébb megmosolyogtatóvá teszi eme filmet..jpg)
Október 21-én került a magyar mozik vásznaira a 2010-es év Oscar-díjas alkotása a Legjobb idegennyelvű film kategóriában. Juan José Campanella filmje nem a TV műsorokból megismert Dél-amerikai sémákat követi. Éppen ellenkezőleg. A történet lassan folyó és jól átgondolt jelenetekkel dolgozó krimi-dráma (sőt olykor még vígjáték is). Az argentin-spanyol koprodukció egy hamisítatlan nyomozáson keresztül mutat be egy furcsa szerelmi történetet, barátságot, szenvedést, bosszút és fájdalmat. Ezek az érzelmek pedig olyan vegytisztán kerülnek a nézők szemei elé, hogy a film végére talán érthetővé válik, miért is vitte el ez a film az Oscart A fehér szalag című, 
Ebből a történetből merített ihletet Muszorgszkij, mikor megírta a Borisz Godunov című operáját.
Utolsó kommentek