Igen komoly, ám másrészről rendkívül szórakoztató filmet láthat az, aki az esti popcorn mellé a Száll a kakukk fészkére című klasszikust választja, ugyanis ez az alkotás nemhiába került be a imdb oldal top 250 filmjének első 10 műve közé, s ott a 9. helyet birtokolja. Hazánkban pedig holnap, azaz szeptember 28-án válik elérhetővé egy 35 éves jubileumi kiadás keretében Blu-Ray-en.
A film Ken Kesey azonos című regényének hű adaptációja. A rendezői székben pedig a legendás rendező, Milos Forman foglal helyet, akinek a nevéhez olyan filmklasszikusok kötődnek, mint a Fekete Péter (1963), Egy szöszi szerelme (1965), Tűz van, babám! (1967), Hair (1979), Amadeus (1984), vagy éppen az Andy Kaufman életéről szóló Ember a Holdon (1999) című alkotás. Maga Forman a ’60-as, ’70-es évek fordulóján emigrált Amerikába, s első itteni filmjét 1971-ben készítette Elszakadás címmel. Amerikai karrierjének beindulását az 1975-ben mozikba kerülő Száll a kakukk fészkére című művének, jelen cikkünk alanyának köszönhette. A film akár a művészi közönségfilm egyik mintapéldája is lehetne, ugyanis erőteljes művészfilmes hatásokat és megoldásokat láthatunk, mindezt a közönség számára emészthető és végig lekötő formában tálalták a készítők.
Az utóbbi évek másról sem szóltak, mint a 77 éves Roman Polanskiról szóló bűncselekményről, melyet 32 évvel ezelőtt követett el egy Samantha Geimer nevű (akkor még 13 éves) kislánnyal. A rendező éppen a zürichi filmfesztiválra érkezett meg, amikor elfogták őt a rendőrök. Az eset egy éve történt, amely máig tisztázatlan, az viszont kétségtelen, hogy ilyen helyzetben is képes volt valami újat letenni az asztalra a lengyel származású színész, rendező, író, producer. A Szellemíró Polanski idei alkotása, azonban mindig érdekes a háttér, amikor a rendezők, színészek dolgoznak (gondoljunk csak a Mr. és Mrs. Smith-re és Branjelináékra).
„Hölgyeim és uraim! Lépjenek közelebb! Lépjenek közelebb! Én Merkúr, az istenek hírnöke arra kérném önöket, fogadják el invitálásomat, hogy fényt lobbantsunk a tudatukban, akár csak erre az egyetlen éjszakára, hogy ez az éjszaka örökre bevésődjön az emlékezetükbe, Doktor Parnassus hatalmas elméje által. Íme Doktor Parnassus! Bizony, hölgyek és urak! Doktor Parnassus öreg. Öreg, mint maga az idő. Igen! Még ezer évesnél is több! De hatalmában áll képessé tenni önöket arra, hogy beléphessenek a nagy Doktor Parnassus képzeletének birodalmába, mely elrepíti önöket olyan csodás világokba, melyekről még csak álmodni sem mertek!” .jpg)
Adrien Brody még a 
Hazánkban egyre feszültebb hangulat uralkodik a kisebbségekhez való hozzáállást illetően. Legnehezebb helyzetben a roma közösség van, s ez a film bepillantást enged abba, hogy egy szegény roma kisfiú miként próbálja elérni célját, beváltani álomnyereményét. Ezentúl pedig utazásának van egy még mélyebb tartalma is, mivel egy régen látott személyt is megpróbál felkereseni.
A csütörtökön moziba vágyók és a műsort böngészők egy igen érdekes címmel találkozhattak: Kövéren szép az élet. Napjaink egyik legnagyobb problémáját veti fel már maga a cím is, azaz a kövérséget, amellyel milliók küzdenek életük során. Az pedig, hogy spanyol alkotással van dolgunk, külön pikantéria lehet, ugyanis az elhollywoodiasodott világunkban külön öröm sikeres európai alkotást látni és élvezni is. Pedró Almodóvar és Alejandro González Inárritu mögé most feliratkozhat Daniel Sánchez Arévalo is, aki a 2006-os Velencei filmfesztiválon különdíjban részesülhetett a Sötétkékmajdnemfekete című első nagyjátékfilmjéért.
Megrázó és erőteljes filmmel fogunk szembekerülni, ha az Ajami című drámára esik választásunk, azonban ez kifizetődő, hiszen egy olyan alkotással találkozunk, mely hihetően mutatja be a muszlimok, zsidók és keresztények közti ellentéteket, kultúrális keveredéseket és emberi konfliktusokat. 
A tavalyi év két hasonló alkotással jelentkezett. A lélek útja (Taking Chance) című filmben Mike Storbl (Kevin Bacon) szállította egy halott tengerészgyalogos holttestét az államokon keresztül a hozzátartozókhoz. A film bemutatta, milyen utat kell végigutazni egy katonának, akiről (majdnem mindig) tudják, hogy mi is az ő feladata. Egészen szívhez szóló volt, ahogy az emberek viszonyultak hozzá és tisztelték, ha fizikailag nem is de mentálisan mindenképpen nehéz munkáját.
Utolsó kommentek